Kollektív bûnösség

Vannak, kiket az Úr hittel áldott,
más bárányokat az akolból kivert.
Miért cselekedett így? Az rá a válasz:
szabad akarattal vert meg az Isten
minden halandót, ki szabadon választ,
vagy az ateizmust, vagy az egyházat.
Ez hát a két véglet, de sok-sok a köztes.
Egyben azonban egyforma minden:
a hétköznapokban rendre és mindig,
újra meg újra, modern közegben,
de zsidó-római módra,
ismét megfeszíted a Megváltót.
Megfeszíted a szelíd megbocsátást,
a  felebaráti szeretetet és hasonló sorsra
jut az önzetlen jóság,
hited a csodákban, az önfeláldozásban.
A másik oldalra sompolyogsz,
ha az utcán látod a koldust,
kapzsin óhajtod felebarátod kincsét, vagyonát,
megkívánod takaros asszonyát.
Te ütsz arcul mást, semhogy
a pofonra másik orcád is odatartanád.
Bankot rabolsz, betörsz, hamisítasz váltót,
sandán lesed, hogy csörren a persely,
pénzért árulod a megbocsátást.
Bármit is teszel, lépten és nyomon,
néha akár az Úr nevében,
újra és újra, rafinált módon, öntudatlan,
vallásos mezben,
ismételten megfeszíted a Megváltót.
Mert itt maradt köztünk áldozatával,
sohasem ment Ő fel a mennybe,
Őt csapod annyiszor arcon,
és töviskoszorúját fején nyomod mélyebbre.
Szűzhószín keresztje az egész világra
vet nagy, nehéz, fekete árnyat,
ahogy felettünk az égig tornyosul.
Te nem teljesíted mit szenvedelme rád rótt,
jó, ha napjában a parancsolatokból csak egyet szegsz meg,
újra és újra, kacagva, nevetve,
majd sírva, zokogva,
megint megfeszíted a Megváltót.
Ez a te örök bűnöd, vegytiszta vétség,
más értelemben nincs,
nem lehet kollektív bűnösség.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.