Évszakok
életre pattant ősi kedvünk
mit nem kötöz le semmi hám
tavaszi szédülten kerengünk
mint láng körül zúgó bogár
úgy élveztük a nyár hevében
felbolydultan szállva még
habzsolhattuk szenvedéllyel
húsos gyümölcsök dús levét
lásd, elporladnak fészkeink is
arcunkat álca rejti most
avarba hullott rég az igric
feledhetők az új zajok
téli estéken gondba vénült
ránc szemeimmel rettegek
ablakom jégrácsa nő és künn
báloznak már a fellegek
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
