Érzéketlenül

Dallamoktól várom erőm,
mi elfogyott…
de elcsendesült már a ritmus,
a szép, végleg elhagyott…
a remény nem jön elő,
csak a kín,
belém hasít minden taktus,
emlékeim,
mondd, miért fájnak így,
mit szerettem eddig,
lelkem nem lelik,
kerül már az Élet,
kisodródtak perceim,
az egyik pillanatban
befogad egy dallam,
a másik pedig elhagy,
hogy távolról se halljam…
régen…még emlékszem,
békésen hagytam éveim,
boldogtalanságban
majd telik…kit érdekelt a kín,
jártam utam egyedül,
ma nem fájna semmi,
nem tudnám milyen,
igazán szeretni…
most minden gitár hangja,
mellkasomra nehezül,
maradtam volna inkább,
érzéketlenül…








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.