Csendrappszódia

Csendrappszódia


Már buta vagyok, korom meghalad,
nem írok, nem olvasok jövőben,
könyvet semmi, de semmi szín alatt.
Éhes hústömb, kéjlény lett belőlem:
felfordulhat mindenki felőlem.
A költő vinnyog csupán még bennem,
de elhallgat ő is majd egykoron.

Elhallgatja, hogy emberke lettem,
gondolkodtam és hitetlenkedtem,
s aztán egy napon mindent megettem,
mi körbe vett, s közben nyugtatgattam
magam hogy: „jól van, csitt-csitt kicsikém,
pusztulj csak szép lassan, csendben, tente-
tente, minden a legnagyobb rendbe’!”

Elhallgatja, hogyan döglöttem, mint
a dög éjszaka, nappal mindenütt,
onániákból orgiákba át
követvén a disznók fároszát, a
diszkót, és húgyszagomat a szélben,
ha magam alá vizeltem az éjben
hernyótól, gyorstól, felkoholtól, vagy
épp hogy megpukkadjon a szolganép
a szökőkútba szartam csendesen.

Elhallgatja, hogy mit tettek velem:
kizsigereltek, kiszipolyoztak,
tiszta voltam de beszappanoztak,
szép voltam mégis kicicomáztak,
okos voltam hát isibe zártak,
pénzem volt, rögtön elvették tőlem,
és csodálkoztak, ha embert öltem.
Mindenki csak a vesztemet várta
a dalra, hol majom a ketrecét
rázza, szemem kidülledt, a nyelvem
kiöltött, segglyukam beforradt, mint
a köldök, s csak vigyorogni tudtam.

És elhallgatja, hogy megszakadtam,
és kínoz a kínoz a kínoz a
kínoz. Agyam éterbe masíroz,
viszont a testem itt alant maradt,
billentyűzetet pötyörész, rohad,
tévére bambul s valóság sója
hétköznapjait dúsan felsózza.
Füstöt szív ezerrel, nyalja, fújja,
rúgkapál gége s tüdő rugója,
s rákban enyészik el végül, földet
kapva válaszul és istenéül.

Elhallgatja, hogy kifulladásig
küzdöttem azért, hogy hosszabb legyen
életem és ebbe haltam bele.
Amíg a másik, a pénz istene,
félelmet küldött kerubnak elém,
ki ha a paradicsomba vissza-
vágytam lenyeste herémet lágyan.
S én, a bússág vén eunuchja így
bolyongtam kószán a világban, hol
megdögleni sem lehet nyugodtan
ékágé-, katéter-, kórházágytól,
nagy fehér varázslók varázsszere:
gyógyszer és kezelés mágiáktól.

Elhallgatja, hogy azt kaptam, ami
a jussom, mi elől nincs hogy, és nincs
aki fusson. Hiszen mindezt tudja,
hogy megérdemelte, kialkudta,
és megvehette, eladhatta és
visszaválthatta, könyöröghette,
hogy megvegyék tőle, reklamálta,
és reklámozta, reklámáron a
nagy örömet hozta, fogyókúrát,
kockás hasat, gyümölcsöket és jó
vitaminokat, egészséget mit
másnál nem lehet kapni, csak nála,
vért, hogy visszatöltsék a halálba,
sorsjegyet, amit jobb sorsra válthat,
a szerencsés nyertes majd magának.

A spermám a bankban leadhattam,
hogy énem, e szép fajt fenntarthassam.
Megkaptam mindent, mit megrendeltem:
boldogságot emitt idegenben,
és seggnyalásért van érdemrendem.

De most hogy visszatekintek e nem
is oly hosszú múltra én sem értem,
hogy ki kezdte, én vagy az isten, a
tyúk vagy a tojás a hibás ezért.

Odaadom lelkem egy ezresért,
és vele a hatalmas szerelmem
és hálám, mit hordok, szamaram és
málhám, ruháim, kincsem, a földi
jókat, emlékeim és sejtésem
a jövőről s jelenemet, melyben
én már nem vagyok, vagy csupán elvben.

És elfogadom, hogy meghalad és
hogy buta vagyok és így halok meg,
és továbbra sem írok és semmi,
de semmi szín alatt nem fogok már
könyvet venni. Éhes hústömb, kéjlény
lett belőlem, és felfordulhatnak,
meg satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Ezt fogom most szépen elhallgatni.

–––––– CSEND ––––––






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Csendrappszódia (Kolozsvár, Arad, 2006)
Kiadó: Erdélyi Híradó - Irodalmi Jelen Könyvek