FÖLDRENGÉSRE VÁGYOM

Milyen világ ez, ahol magány a társam
Lehet, szerelmes szívem kell, elássam
Talán ezt kellene tennem, hogy élhessek
Magamra parancsolni kell, ne szeressek

Elásni lángoló szívem, s rá hegyet építeni
Hogy, ott hagyva, soha se kelljen, keresni
Csak felálljak a hegycsúcsára, és érezzem
Szívem millió tonna alatt, békésen lehessen

Nem bántják elképzelt álmok, sem remények
Megpróbálom, szívem nélkül, hogyan is éljek
Amikor egy ilyen hideg estén, nem kell, féljek
Mert, nem törnek rám többet elképzelt esélyek

Talán tavasszal nyílnak, virágok a hegy oldalán
Meglehet, madarak is leszállnak, meredek falán
Talán dalukat a szél elrepíti, távoli hegyek felé
S mikor a dallam megérkezik boldogsággal elé

Talán a hang egy foszlánya befurakszik majd alá
Amit, az ott elásott másik szív is félőn, de hallaná
Megdobban, melyre a természet válasza, rengés
Az elpusztító, hegyeket földig romboló földrengés

Lehullik a hegy, megcsillan a Nap sugarán szívem
Értem dobbant szíved, ez nem álom, már elhiszem
Vágyom rád, eddig békésen megnyugvó édes szív
Csak kövess, amint szerelmes szívem, hozzám hív!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.