Álom

Lelkem csöndes
aludnék már
semmi nem kell…
álmom gyermeteg
ócska játékszerként
törötten hever

piciny jövőnk
szárnyai alatt
kuporgok
         és
   fázok
s mióta
   némán
       várok
nehéz ólomszemű
fákra gondolok
a szendergő esőre
mely
ágyamig csorog
s te nem nyitsz ajtót…

a közöny rideg
csendje
mindent belep
látod én mégis
álmodtam Veled
bolondos-szilaj
tengereket
tündöklő szirteket
színültig csorgó
kacagó eget
édes nap-szíveket
fodros-virágzó
réteket
szűz-fehér
gleccsereket
s felettem titkon egy
csillag könnyezett
és ringatta szívem
a törékeny remény

így vándoroltam
egyre csak én
jövőnk titkait
régóta cipelve…
esténként álomra
kőhideg valóság
hajtotta fejem
és reggelre
virrasztó
       emlékek
              keltettek

Már hajnalodott…
míg bódultan feküdtem
zárványként ölelt testem
s a messzi távolban
álmos vonatok
indultak
letört sorompók
karjai hulltak
a szélben didergő
madarak bújtak
s a percek  
múltak, múltak…

s a pirkadatban
egy kósza fény
váratlan
átsuhant felettem
a csönd megborzongott
és éreztem
VALAHOL
lopva, titokban
halk suhogással
SZárnyakat bont az IDŐ






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.