A szívtelen

Emlékszem arra az éjszakára.

"Azt tehetsz velem, amit akarsz" -- mondtam neked,
és te nem tétováztál
Megragadtad fogazott szélű késedet
valamivel a szegycsontom fölött beledöfted a mellkasomba,
és egy jól irányzott mozdulattal
végighúztad, egészen a köldökig
Nézted a belek meanderezését
Nézted a bíborvörös vér játékos cikkanását
Azután könyékig benyúltál
keresgéltél valamit a bal mellem alatt
és végül diadalmas mozdulattal mutattad föl zsákmányod:
ujjaid közt ott rángott a furcsa hártyákba pólyált,
dühödten vért köpő, lüktető kis csomó
(mint valami szánalmas kis állat)
amelyen semmi, de semmi nem utalt arra,
hogy, ahogyan Arisztotelész állította,
itt lakoznának azok az érzelmek,
amelyek az embert
emberré teszik.

Most te a tévé előtt ülsz
valami rágós hagymás húst falatozol
én pedig csendesen hörgök a hálószobában
(néha köpök egy kis vért is, nehogy unalmas legyen)
és ha ezután bárki, mint már annyian annyiszor,
_szívtelennek_ nevezne,
még csak nem is panaszkodhatnék.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Híd (Újvidék), 2008/02