Egy gondolatomról

I.

Immár sokadszor írok gondolatról.
Nézeteimről szólnak verseim.
Egyszerre írok jelenről és múltról,
egymást követik történéseim.
Biztos, mi elmúlt és biztos, mi most van.
Mögülem a folyó mellém folyik,
innentől már nem karol fel biztosan,
mit sem törődve többé ágazik.

Merre induljak?- kérdi minden ember.
Továbbhajózik egyetlen ágon,
a többit átengedi könnyűszerrel,
mindegyiken másvalaki járjon.
De én mást teszek, nem, amit oly sokan:
nem úszok tovább egyik folyón sem,
látásom viszi tovább minden folyam.
Jövőbe látok, múlt a nézetem.

II.

Minden ember a múlt és a jelen.
A múlt a sokfelé ágazó gyökér.
a gyökeret egybegyűjti szépen,
a törzsben folyik a jelenben a vér.
A jelen a jövő felé szalad,
a törzs folyton többfelé ágazik.
Lomb sok ága közül egyet választ,
mert a jövő a jelenben játszik.

III.

Mindig akkor írok, ha késztetést érzek.
Ha a tollat magától foglya meg a kezem.
Ha írni buzdító emberi érzések
elzárják mi kint van, behunyják a szemem.

Belső felszólaláshoz nem kell a szemem.
Nem kell, hogy nézzem, ha magam látni akarom,
elég, ha egy papírra teszem a kezem,
ami többé nem kell, azt a lapon hagyom.

IV.

Mi más lehetne, ami felszólal bennem,
hogyha nem az, ami már megtörtént.
Csak oly dolog hagyhat nyomot a fejemben,
ami a múlt.- gondolom emberként.

Emberként gondolom és költőként érzem,
hiszen nekem kettő múltam is van.
Minden igaz költő mondta a beszédem,
egy vérből folyunk határozottan.

Ők is múltjukra alapozták verseik,
melyről a költők nyelvén beszéltek,
a költők öröksége mind továbbfolyik,
mindig, mindig új költők születnek.

Egyszerű emberként folyton gondolkozom,
mint mindenki, ki vérszerinti ős,
de az érzéseimet nem így táplálom,
lírai énem inkább tehetős.

Lírai énem tehetősebb e téren.
Emberi dolgok történnek velem,
azonban mondhatni, ezeken fennkölten
gondolkozik a lírai énem.

V.

A lírai énem sokat követel.
Kisajátít sok-sok életérzést.
Ez a tulajdonsága tesz erővel
középpontba minden késztetést.
Minden követeléssel azt szeretné,
hogy a lapon beszéljek róla.
Saját buzgó akaratával tevé’
magát a világ középpontjába.

Magam vagyok a világom központja.
E tény nem változik ha elmozdulok,
az ellenkezőjét bárki mondhatja.
A világ közepe mozdul, ha mozdulok.
Szalad a tér és az idő egyszerre.
Folyton velem lohol maga a jelen.
A múlt, jövő nem kerülhet középre,
a hosszú időn a most szalad velem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.