MÁRVÁNYARC

Arcod tökéletes márvány-lehellet
ölemben nyugvó büszkeség
kezek érintik kezeim
s nem törik szerteszét.
Ajkad alatt az ív
– reszket bennem a csont s a veríték –
érzem ujjam begyében a vér
pezsdül s áhítattal nyúl feléd.
Csókok tava is eljön még
de csak az kell éljen bennem a kép –
önző töltekezés az érintés,
bocsásd meg szívedben a kést…

-De egymás helyett
nem építhetünk új katedrálist,
őrizd meg a régit
s úgy jut helyette más is,
s én ölelelm a vállad –
nem hullhatsz a sárba.

-Vesd fel nemes tekinteted,
nézd a holdat s az eget
mily reménytelenül nagy s fenséges
a fekete tó felett,
melybe alászállani nem lehet.

-S hosszas némaság után
a mártírom hallgatás útján
rád tör egy recsegő
önmarcangoló lázas szóerdő.
Felém fordul a jelentés
s én tudom nem hozzám szól
csak kevés, mit más adni kész,
s én elég ha lopva hallgatok
– nem csak neked,
nekem is fáj nagyon…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.