Utolsó futásom
Üvegfalak, várom testedet, hogy mindent áthatolni
vágyó ujjaimmal beboríthassalak. De nem jössz.
Halvány, elmosódott tükörképeid bámulnak rám
mindenfelől, de azok csak mások. A te másaid.
De nem is, egy egész tömeg, egyre több arc .
Mi érdekes van rajtam? Nem vagyok én bohóc,
menjetek a cirkuszba!
A Tekintetek, nem mennek el, ott vannak.
Lábam visz, menekülök, húz illatod, szemed vagy
csak egy eszme, egy gondolat.
Mindig a labirintus üvegfalaiba ütközöm, de ezek
nem törnek, én igen. Leszáll az ég, sötét van,
itt nincs villany, csak tapogatódzok.
Az ágyak is üvegből vannak.
Reggel, amikor, felébredek észreveszem, hogy
összetört a párna és töviskoszorút rakott a fejemre
szilánkjaiból. Kint egyre nagyobb a tömeg.
Hiába üvöltöm nekik, ez csak egy színdarab,
már láttátok, ki tudja hányszor!
Miért akarjátok még egyszer megnézni?
Nem hallják.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
