A kirakaton át (jav.)

Ma találkoztunk az Alabárdosnál,
a napsütésben utunk párhuzamosa
ellenkező irányba vezetett.
Te zöld pulóveredben dolgozni mentél,
ragyogott a fény arcodon
és az a régi csillogó tekintet.
Én meg öntudatlan élveztem
a novemberi napot.
Símogathatnál te is így reggel,
ha akkor nem rontom el.
Éppen csak rám mosolyogtál,
gödröcskék arcodon.

Mindig figyelem bárhol járok,
meglátlak-e, most meg alig vettelek észre,
bár jól megnéztem zöld pulóvered,
magamban még csettintettem is talán.
A nap mögé bújtak akkori összegabalyodó
titkaink, amit mint egy cipőfűzőn régi göböt,
én még mindig nem bogoztam ki.

Pedig csavaros rögeszmém szerint,
mindig a bolt felé megyek, ahol te
és a könyvek (most majdnem könnyeket írtam)
bent vagy a kirakat mögött,
én meg emlékeddel kint vagyok könnyek nélkül
és nélküled a kirakat előtt.

És azt akarom te láss, én meg direkt
nem nézek arra, ha kinézel éppen,
ahogy bámultuk ketten a napsütést húsz éve,
akkor még egyfelé tartó
párhuzamos tekintettel,
a kirakaton át.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.