MIKOR KERESZTEK...

Mikor keresztek árnya rebben:
kit is kell siratnom-nevetnem?
Az embert,  -  s öntelt hitét abban
az öröklétű pillanatban.

Mikor fentről csillagok néznek:
bánatát érzem égi szépnek,
s úgy fáj az, hogy minden szabadság
mélyén ott sír elrejtett rabság!

Mikor a vers kábít, ne tudjam,
hogy a világban mennyi bú van,
agy engedne, de szív dobogja:
nem lesz mámor felejtő foglya!

Így hát a csillagokra nézek,
s írok  -  egy menekülő létnek.
Vers kábít, de makacs szívemben
mindig ott egy könnycseppes isten.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,