Kõ kövön nem marad

Kicsim, jó ízű a gránit-papi?
Nincs ehhez még egy kicsit korán??!!
Csended megemészthet bármit,
Kiütheti a vén idő fogát.
A kőnek mindig igaza van:
Az agyag dagadjon, s ragadjon tovább,
Fújtak bele lelket, de hasztalan,
Ordítva foltoz szétszakadt ruhát.
Kő a kőhöz ütődik, kő követ követ,
Lavínia pedig a lélek-lavinát.
Illanó kő, kő-nehéz lélek,
Eljött, íme, a te nagy Időd,
Midőn a hanyag anyag csendre int,
A lélek pedig tovább riszál,
Kiáll a bűnös útszegélyre,
Hogy újra eladja magát,
Vagy átosonjon egy másik kőbe,
Hol a régi helyett szebb ruhát talál.
Agy az agyaghoz, kő a kőhöz,
Lélek a lékhez, tűz a tengerbe,
Ott majd örök csendet kaszál,
Felszáll a gránitporos égbe,
Hogy állán nőjön rőt színű szakáll.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.