Felejtés...
Táncba hívja a szél a lehulló falevelet,
Melyet a dallam végén csendben eltemet.
A márvány égbolt felölti sötét bársonyát,
Epedve várja a Hold csillagos fátyolát!
Sétálok egymagam céltalanul bolyongva,
Szívemet egy furcsa érzelem tartja fogva.
Hiába óvtam oly nagyon, megolvadt a jégszív,
Egy fénysugár miatt lelkem fájó harcot vív
Száll egy sóhaj magány szárnyán,
Távolban fények játszanak árván.
Szomorúan nézek fel az éjkék égre,
Leszek-e egyszer boldog végre?!
Az égből üveg színű esőcseppek útra kélnek,
Mint súlyos kövek szívet sebezve földet érnek!
Arcomról a legördülő könnycsepp semmibe vész,
Miképp egy hideg hópehely,ha meleg kézbe tér.
Lehetetlen ábránd öleli át lényem,
Érzem megfojt a reménytelenség mérge.
Meg kell találnom a felejtés kulcsát,
Így talán eltiporhatom lelkem fájdalmát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.