Álom!
Álmodtam egy lakást falun,
A kutyáim szabadon élhetnek,
Hol gyermekeimet, unokáimat össze gyűjthetem,
Hol leélhetem hátra levő életemet.
De az álom, csak álom marad,
Mit soha! seni nem vehet el tőlem,
De itt legbelűl nagyon fáj vérzek,
Mert az álom csak álom s ők hiányoznak nékem.
Már nem sok van hátra, nem sokáig élek,
Boldog én már talán sohasem lehetek,
Hajléktalan szállón, hajléktalan ágyon,
Hunyom le mind két szemem, megyek el örökre.
Soha senkinek nem fogok hiányozni,
Senki nem fog értem, egy-egy könnyet ejteni,
Hisz hosszú évek alatt, mindeki elfelejtett,
Soha senki nem fogja mondani, apu gyere.
A fejfám egy fa kereszt lesz, rá ez lesz írva,
Hosszú számüzetés után hunyod le szemed,
sokat fáztál, éheztél, harcoltál az életedért,
De soha senki nem nyújtotta ki kezét feléd.
Odaát isten mindent, mindent számon kér,
S te inkább a pokolba, Luciferhez mész,
A szabadság embere te vagy, nem adtad fel!
Isten áldjon barátom én most elmegyek.
Juhos László
Száműzött hajléktalan.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
