onnan, ahol az agy elválik a kéregtõl. (újra meg újra)


talán a képzelet szeli ketté
a ferdén összetépett képeket -
illúzió-romboló sokaság,
büdösek voltak a szajhák a Rajna partján

a nyárra gondoltam és a fülledt éjszakákra
kannába gyűjtöttem márciusban az esővizet
áprilisban szilánkosra törtem a burám és az üveget

júniusban forróság csókolta szárazra a szám.
és fájt elhinni, hogy kvantumokban rebeg csak mindaz
ami benned ilyen gyönyörű.

kerestem a meggybefőttben úszó véges kérdéseket
(kényszeres anyagtalan burok az izzásban)
intelligencia-cella.

amorf sokszögekben
térben időben lebzseltem sosem észleltem
a hangokra adott válaszokat

szétszakadt ott legbelül valami
ahol az agy elválik a kéregtől
a szív a ritmusától

hülye kis tinédzser álom
bárcsak veszett kutyák tépték volna szét
és nem én.

két kézzel nyúltam az atomokba
elválasztottam a hullámokat a rezgésektől
előttem szavaknak álcázták magukat
de én tudtam.

nem vagy igaz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.