Kimeríthetetlen
Halottnak látom régi önmagam,fekete fényét,
Egy lányt,aki merengve gondolatban mossa véres térdét,
Egymaga érezte át az élet minden percét,
Zaklatott a hangulat,nézte az éles pengét.
Az élet pengéje volt az,mit megvetni készült,
Ijedtében megtorpant,ez leesett,s megrémült,
Nem látta mindazt,mit kellett volna,
Gondolatban elképzelte:"mintha vérpatakban folyna."
Vérpatak csörgedezik arcán, haján bíbor fátyol,
Émelyítő érzés,perzselő mámor,
Vállán lassan végigszalad a futkosó hideg,
Megemészti a kimeríthetetlen ideg.
Eldobta a pengét,az élet pengéjét,
Torkán érezte a kaszás fejszéjét,
S "valaki"valaki elkapta mielőtt leesett,
Azt mondta"most megfogom kezedet".
Folytatom,felállok,megteszem harcomat,
Van már a pengeélen fénylő alkonyat,
De érzés nélkül cselekedni?Fogom bírni ezt?
Tudom,ereiben különös vér csörgedez...
(s megszólal majd vala)
Most én kérdezlek téged,"mit akar a sors?"
"Erőm csöppnyi,kevés?Vagy kimeríthetetlen folt?"
Nem akarok többé szeretni,mert az mindenben akadály,
De mi előttem van legnagyobb akadály:a halál.
Őrizz engem,és én őrizlek,
Bölcseknek hívnak minket,
S majd erősebb leszek mint vala voltam,
Lehet nem érted,s nem látod,de én megmondtam.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
