Monstrum

[most már]

most már tökéletes és álmatlan,
nyitott mellkassal a puhán

csukódó ajtók árnyékában
undorral figyeli saját nedveit,

hiszen közel
a mindent tudás iszonyata, s a tér,

ahol a hirtelen melegben a sámán is
feladja testét: ezt a valamikor

álmok szövetén lassan átütő
monstrumot.



[most felismerhetetlenül]

most felismerhetetlenül más
mint üvegcsillagok koccanása

a mélykék egekben, mert először
csak félve érkezik, de aztán,

ahogy a pulzáló fűben ülsz egyedül,
dőltében fény-

aurádat is beszakíthatja,
akár a könnyek.



[már süllyed]

már süllyed lassan mint otthagyott
cselló fájában a hangok ballasztja,

és szavak keletkeznek aztán elrejteni
tébolyod, önkívületed ólom-vázát, mert papír-

dárdákkal lassan hűlő helyét már
hiába véded: amiben lehet

elmerül. mint az
az örökkévalóság óta feléd hulló jégmadár

csukhatatlan
szemeid mögött.



[tökéletes]

tökéletes, akár sóhajtásokon az álmok
összefüggő intarziája,

a lobogásban a behatárolhatatlan:
valami idegen immanens

lüktetése, ahogy az üvegszerű
szervek meteorjain lassan áttetszik

az árnyék amíg a test
visszafele indul

a dérverte mezőkön.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.