Meddõhányók

(Rekviem a megnyomorított kohászvárosokért.
Hommage á Soós Zoltán)


Komor kiégett gyárvidék
salakhegyek tornyosulnak
mérgezik itt lakók szívét
maradnak és nem indulnak

Szótlanak az esték nagyon
korán fekszik hallgat a nép
kocsmázó szitokszó vadon
és mindenütt csapdába lép

Gorombán hallgat elköszön
költözik a jókedv távol
asszonyok rojtos köténykönny
fakó gyárkémény pislákol

Segélyből tengődő napok
a postás várva várt vendég
a család fűtetlen vacog
egy fázós dunyha alatt elfér

Csak nézik a komor eget
arcukra ráncot fest a tél
bányaiszapot mereget
álmokat szárít a szél

Talán tavasz lesz friss meleg
ömlik be kitárt ablakon
addig csak meddőhányó hegy
és tornyosuló fájdalom





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -