Valaki mocorog idebent
Valaki mocorog idebent.
Érzem, kaparász egyre jobban,
körme beleváj friss húsomba,
morog s üvölt rettenetesen.
Ha végre kiszabadulna,
Ő kaján vigyorral a képén
kacsáztatna a Semmi vizén
eszméket és gondolatokat,
isteneket cincálna széjjel
gyémánt pihékké és belőlük
kavarna vihart lehelete
(mily mámor lenne fehér csöndjük…!),
végül szeretet és gyűlölet
kegyetlen-szép atombombáját
dobná reszkető lelkemre,
búcsúként küldve halálcsókját.
De tűröm a dübörgést: még rab,
amíg, mint az avarban száraz
ágak közt sikló hüllő, le nem
húz magáról engem, a feslett,
ócska ruhát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
