Madárijesztõ, régrõl
A varjakkal együtt
nőttem fel egykoron,
s mikor Pesten jártam
egyszer a felnőttek
meg is mutatták, hogy
ők azok ott a feketék
abban a nagy havazásban,
és engem akkor emlékszem
meglepett, hogy mennyire
nem tudnak ezek más
színűek lenni,
feketék voltak abban
a rideg Nagyvigyázzban,
és amikor elmentek
akkor sem tudtak megváltozni.
Azóta persze már rég nincsenek
azok, akik megmutatták őket.
Nagyapám volt az utolsó a sorban
de őt is eltemettük.
Így ha fagy, akkor
már magam fürkészem őket,
de rossz és fájó visszatértük.
Hiszen tudom mi lesz az,
amit visszahoznak;
tollukon a tegnappal
csőrükben vad holnapok,
tudom hogy valami nem megy,
ez a kisebbik baj,
de egyszerűen
én is fekete vagyok.
Más nem nagyon jöhet szóba,
legfeljebb szürke...
fekete anyag alatt
fekete maraton,
fekete kávét főzök,
ha lefő megiszom.
Feketén, kabátban
állítottak ki még régen,
engem is madárijesztőnek
szántak, mondták, hogy
ezt tegyem meg azt ne...
most is úgy állok itt kint,
mint akitől valamit várnak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
