Már nem csivitel a madár


Már nem csivitel a madár,
És fagyott az egész határ.
Az utcákon szürke hó.
Latyakos, már nem fehér.

Szürkék a hétköznapok is,
Ahogy baktatok haza én is.
De tényleg ez az élet?
Nem ezt mondtad, nem ezt ígérted.

És még most is, ha rá gondolok,
Mi lesz holnap? Nagy dolog.
Egy újabb nap van kelőben,
Éteri köd száll a levegőben.

Köd és fátyol mely takar minden szemet.
Elborult elmék, lelketlen emberek.
Dolgozik mind gépként s kimerül.
De ha végez, kezdi elölről.
Mert megnyugvást nem talál, csak ha jön a halál.

És az is hogy jön?
Nincs fájdalom és nincsen könny?
Vagy durván és kegyetlenül?
Bűze mindenhol szétterül.

Ott van egyetemen és iskolában.
Ott van a buszon, ott az óvodában.
Végigmegy utcán, végig a járdán,
Taxiba száll veled,
Hideg járja át csontod és kezed.

Már a csecsemő is sír,
Tudja, hogy nem várja más csak kín.
Anyja nem érti mi a kisded baja,
Tartja, ringatja és lelkesen szoptatja.

Gyertyákat elfojtó sűrű fájdalom.
Van még édes halál a világon?
Ember nézd, nem vár más.
Csak keserűség és csalódás,
Halálon innen és túl is.
Mert nincs más, nincs más.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.