Hónod alól a varjak

Tudod mi lesz az,
amit visszahoznak
a varjak, bizonyos
utakról benned
költik ki emlékeidet.
befészkelik magukat
alád az „olló” szóra,
a pólód alól
nem beszélnek,
nem törik a nyelvet.
csöndben mozgolódnak,
egyik szervről a másikra,
kárognak, ha egy éles
kanyarban az ablakhoz
ütődik a tested.
de sejtik és tudják is,
hogy izzadsz, mert
a bő töltelék megzabálja
a lelket. ezért van, hogy
nem szólnak mikor rágyújtasz,
ha sokat iszol, hisz tudják
csak az ő levedlett tollaikat
öblíted le, mert az egész
a torkodon szárad,
mikor a régmúltról
társalogsz, olyanokkal,
akiket tudod majd
ugyanúgy elfelejtesz.
de a madarak nem súgnak,
nem értenek bizonyos történeteket.
nem számolják mennyi
utat tettél meg olyan autókon,
amiknek a márkáját sem
ismered, vagy azok a
bőrtépkedős izzadt stoppok;
mindig beszakadt egy kicsit
mikor egy darabon elvittek.
mert azt hitted máshol
tudnak élni, mert apádék
csak egész kis korodban
tudtak, ösztönösen vágytál
olyan napfoltos helyekre,
amik minél távolabb vannak,
csak el, el egy kicsit arrébb,
tovább, ha az nem megy,
barátokkal, barátok nélkül,
mert nem láttad még a
tengert; a megtapasztalhatatlan
előtt még nem álltál meg
és súlyától nem dőltél még
elégedetten hanyatt,
mintha nem lett volna
olyan hónap miután
hibátlanul jönne a tavasz,
mintha eddig álmos nőkkel
utaztál volna, akik mellett
te csak zónázó barom vagy,
olyan, aki tojásokat gyűjt,
borús időkben elejtett
fekete tollakat; és kerested
a gazdát, a helyet, az időt,
a kiszuperált üres polcokat...

közben ábrándoztál, és
elhitted hogyha nem is
tudsz élni, kárpótlásul
azért majd kapsz valamit,
de télen ugyanúgy fáztál
mint mások, fizetned
kellett, sorban állnod,
ollót kellett venni, ha
az előző kicsorbult, mert
egyre tollasodsz, hónod
alatt és a mellkasod, arcod
szőrzete pihékben vedlik,
- szinte mindennapos rutin,
ahogy kinézel az ablakon;
fekete sűrű nappalok,
csőrös kamionok és
nagyszülő korabeli nénik,
kik mind emlékeztetnek,
férget adva a bentieknek,
ha kimozdulsz, azt ők
mind-mind megérzik,
így végül egyedül,
madarakkal menekülsz,
esténként eszedbe jut;
Poe és a "sohamár"- hol jó-,
neked ők; a varjak, és
egyre többen vannak,
néha rosszabb, néha jobb,
most is útra készen,
zsebedben egy tarhált
cigarettával, mintha,
de a tüdőd körül már
így is sok a fekete toll.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-08 16:47:25
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-08 16:47:25