A varázsdió

Nagyapával nagyon jó volt
lenni. Bár amikor kimentünk a tanyára,
mindig csak dolgoztunk, és azt
nem nagyon szerettem. De mikor
befejeztük a munkát, sokszor galambgombát
szedtünk, vagy fölmászott még a
vadalmafára is, hogy lehozzon nekem
egy fiókát. Tőle tanultam meg a növények
meg az állatok neveit, és hogy hogyan kell
fűzfasípot készíteni.
Néha a mező helyett csak a kocsmáig
jutottunk, azt még jobban szerettem, mert
akkor nem kellett dolgoznunk, és nagyon
vidám dalokat tanított nekem.
Mikor hazamentünk, mama persze
üvöltött, és engem kérdezett,
merre járt nagyapa.
Olyankor mindig hazudtam, de mama
mégse haragudott.
Talán éppúgy szerette a meséket,
ahogy mi.
Nagyapa már meghalt. Anya azt mondja,
aki meghal, szívünkben él. Szerintem
inkább ott, ahova mindig is vágytam, az
égben. Meg ebben a dióban,
amit egyszer nekem adott, s azt mondta, ez
egy olyan varázsdió, hogyha földbe dugom,
lombja az égig ér. Ha elültetném,
fölmehetnék az égbe, megkeresni nagyapát.
Eddig még nem mertem, mert ha odafönn
mégse találnám, akkor meg elveszíteném
ezt a diót, amiben még megtalálhatom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-19 10:24:28
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-19 10:24:28