Éjnek évadján

Csattanva leesek, letarolva,
Mint az összes kuglibábu,
Beleég a szó az ujjamba,
Durranva dörgök, akár az ágyú.

Mert mást nem tehetek:
Hadakozhatok és kérlelhetek,
Recsegnek ropogó lemezek,
Fohászkodva áttelelhetek.

Vacogó vackomban véres viasz;
Sűrű a homály, de meleg
A gyertyaláng, mellettem virraszt,
Füstjén futnak titkos szekerek…

Nincsenek könnyű álmaim.
Lemondtam róluk, s tán ezért
Vergődök siralmas tájain,
Ezért rút, ami pedig szép.

Furcsa koboldok a társaim.
Soha nem látott vendégek ők,
Hívatlanul jöttek kacér szárnyain
A végzetbe kergetők.

Hamarosan megvirrad,
És szertefoszlik a sötét lepel,
A mécses-mágia elillan majd,
De fénye helyetted is átölel.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.