Feszítsd meg, fiam

FESZÍTSD MEG, FIAM


  Hívők serege világít az autókban,
  az eső lemossa a bűnöket,
  akár a fürdés, a tó. –
  Kockák bámulnak rám a betonból,
  van-e mögöttük valaki, én
  nem tudhatom. –
  A lámpa süt a szobákból csak,
  egy apró nap, sikító fékek,
  haldoklásukban is szikrázó
  meztelen fák, kik elvesztették
  minden gyermekük, s a játszótér
  gyermekeit óvják most hitükkel,
  hogy lesz még tavasz.
  Ő ott fönt csak játszik, légvárakat
  épít nekünk, majd szétrombolja őket,
  s kacag. Sakkozik, a robotjai
  úgyis kiütik egymást, vasöklűek.
  Célokat kergetnek a forgószínpadon,
  s egyszer csak a színpad elszáll,
  s az eltört szárnyú vágy elszalad.
  A kereszt úgyis leszáll a toronyból,
  mindenkit megtalál, s felszántja
  válladat. A homoképítmény összedől,
  hiába hívod az oly emberi Mindenhatót.
  Bámuld csak órád lihegő romjait.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.