Dal a szegényeknek

Szegényem,
nagyon szeretlek.
Hasad imája
a hibátlan égbe fullad,
tapogatod a múltat,
talán neked lett bársonyos,
s ha mégse,
forradalmár lesz belőled.

Én vagyok Szigeti György,
isten legújabb kegyeltje,
akinek nincs egyetlen perce,
hogy veled törődjön.
Noszogatom a vetést,
nőjön,
bokrosodjon,
jobban, mint a babona.

Mit kívánhatok még neked,
szegényem,
harisnya-sapkás feketeségem,
akit, ha meglát,
leszólít a rendőr,
ezért fizetik.

A pályaudvarok időtlensége,
mint egy madár,
rászállt kormos zekédre,
te mindig utazó,
te megtalálható,
ide-oda tartozó,
attól függ,
ki akar leköpni,

és attól,
ki cukkolt fel legutóbb,
hogy vállon veregessen,
amikor lihegsz,
összetiporja szerelmedeidet,
sosem-volt selymeidet
kiakasztja a plakátra,
jöjjön el a te országod!

Ima helyett
adj egy falat kenyeret,
adj erőt,
elrendezni a harmóniát,
vedd le a sapkád,
szorítsd a hónod alá,
hogy lássák;
csendes a csillag,
csak pislog, amíg él.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Legyen valaki veletek (Budapest, 1970)
Kiadó: Magvető
Feltöltés ideje: 2011-01-18 08:36:14
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-18 08:36:14