A pénisz-tokom nem adom!

Mikor keleten feltűnik a nap kedves arca,
Búcsúztatva a nyugaton lenyugvó Holdat.
Véget ér az éjszaka túlélésért folyó harca,
A komor sötétség pirkadatba olvadt.
Vaksi szemem hunyorogva a sugárzó napba néz,
Harci kedv költözik szívemnek mélyébe.
Szólnak a dobok, a népem jelre várva tettre kész.
Vadkan üvölt a falun túl az őserdőnek szélibe,
Először foghatom kezembe a lándzsát.
Állok a rémítő hangtól némán megigézve.
Eszembe vésem a varázsló vadászaton lejtő táncát,
Ilyenkor a szem s az agy beleköltözik a kézbe.
Izzadok! Ázik az arcomon a hadifesték.
Jön a kan! Maga körül mindenkit elsodorván,
Lesz-e erőm egyszerre átdöfni a testét,
Vagy szégyenben várok új alkalomra mogorván.
Ez lesz-e életem első hősies birokja,
Vagy testemet ellepi a vér.
Az ifjak körül nekem nincs a péniszemnek tokja,
A kihívás minden kockázatot megér!
Az istenek döntik el, haljak-e vagy éljek?
Hőstettem hírét a szél viszi majd tova,
Férfivé érésemet zengi majd az ének.
Rajzolják majd a barlangban a falon mindenhova,
Ha túléljük a napot, tort ülünk utána,
Áldozatunk száll majd, túl a hegyek ormán.
Bennem pedig felgyülemlik, ezáltal a manna,
Ahogy a szentlélek megszáll, valahogy olyanformán.
Így történt, hogy férfi lettem,
Túléltem: harcosként panaszra nincs okom.
Esztendőre házas leszek,! S van már pénisz-tokom!


Sz. Nagy János






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-07 14:07:07
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-07 14:07:07