DOKK

	Pintér Ferenc
	Csőlátók kézikönyve II. - A zsarufilm
	El kell időznünk egy kicsit a pontos műfaji meghatározásnál, merthogy nem egyszerűen a bűnügyi akciófilmekről, vagy a detektívtörténetekről van szó. Zsarufilm az, amelyben a rosszfiúkat hajkurászó főhős idült magányos farkas, s ilyetén állapotának érzékeltetésére a film különös hangsúlyt helyez. Sokféle filmnyelvi eszközzel igyekszik tudatni velünk, hogy a kemény fiú egyben árva fiú is. A tárgyalt kategória lényege éppen a központi figura személyiségének ezen kettőssége. A zsarufilm zsaruja, miután önkizsákmányoló módon üldözte a bűnt, általában üres lakásba tér haza. A tegnap este rendelt pizza felét persze ottfelejtette az asztalon. Sosem ágyaz be, rendszertelenül borotválkozik, alvászavarai vannak. Környezete higiéniájából és rendjéből általában véve nem csinál nagy gondot, s gyaníthatóan notórius elkövetője az összes ordas hímdevianciának, valószínűleg a mosdókagylóba vizel. Érdekes, hogy fegyverét illetően viszont kényszeres tisztaságmánia gyötri, revolverét sűrűn és akkurátusan tisztogatja. Éjjel vagy a tévét bámulja üveges tekintettel (NB: csőlátó ő is), vagy egykor ígéretesen indult magánéletének valamilyen relikviáját babrálva mereng (alapesetben ez egy gyűrött fénykép az időközben elhunyt vagy elpártolt nőről, elveszített családról). Egy szó mint száz, a zsarufilm a férfimagány artikulációja. Ezt a fikciótípust a maszkulin önsajnálatban való kéjelgés hozta létre, s működteti. A frusztrált férfiasság fájdalmas panasza és görcsös erőfitogtatása egyszerre jelenik meg benne, akárcsak azoknak a nőügyileg kudarcos ifjaknak a lelkében, akik esténként sörgőzösen barátaiknak keseregnek, napközben pedig igyekeznek Schwarzeneggerré gyúrni magukat. A gonoszokkal szembeni derekas helytállás és tiszteletet parancsoló keménység teszi lehetővé, hogy azonosuljunk a zsarufilmek főhőseivel, s elhagyatottságukat is átérezzük. Ha pipogya fráterek volnának, a magányuk rögtön visszatetsző nyavalygássá jelentéktelenedne a szemünkben. Hiába, a tömegkultúra képzetvilágában érzelmei csak annak lehetnek, aki valamilyen egyéb piacképes tulajdonsággal (kemény ököl, sármos külső stb.) ezt eladhatóvá is teszi, s általában ugye "csak akrobatizmussal mehetünk valamire". Zsarufilm tehát például a Clint Eastwood-féle Piszkos Harry, a Halálos fegyver első része Mel Gibsonnal (ez a későbbiekben inkább átment jópofába), vagy az Utolsó cserkész Bruce Willis főszereplésével. Megállapítható továbbá, hogy a zsarufilm mint műfaj bizonyos mértékig elbírja a főhős körül sertepertélő nők jelenlétét. Velük szemben azonban ő mindig zárkózott érzelmi távolságtartással viseltetik (ami persze nem mindig jár együtt szexuális tartózkodással is). Az is belefér, hogy a főalak intim szférája a film végére rendeződni látsszon. Az erre utaló jelenetek azonban mindig rövidek, elnagyoltak, hangsúlytalanok, míg a magány ábrázolása alapos és nyomatékos. Megmutatja hogyan érdemes frusztráltnak lenni, ha már muszáj. Az Élet mindig drága (Die hard 3.) című filmből férfiak milliói lesték el Bruce Willistől, hogyan kell méltósággal viselni ha az embernek nincs nője, és folyton másnapos. Megjegyzendő, hogy sokak fájdalmasan prolongált nőhiányos állapotáért a zsarufilmek vastagon felelősek (s ebben osztozik velük az akciófilmek többsége is). Immár több olyan generáció is felnőtt, mely család helyett a filmekből szocializálódott; onnan vett magának viselkedésformákat, szerepeket. (Van egy barátom aki a Danny Glovertől tanult borotválkozni, a Lethal Weapon-ből tudja, hogy szálirányba kell húzni a pengét.) A zsarufilmből eltanulható kommunikációs stílusra azonban a gyengébb nem vajmi kevéssé fogékony. Zsaruink ugyanis vagy durváskodnak (amíg munkaidőben vannak), vagy savanyodnak és borongnak (munkaidő után). Kedves gesztusaik szinte soha nincsenek, lényegre törő mondandójukat a foguk között szűrik. De sokan tanulták, hogy így kell férfinak lenni, s a szorongós első randik feszültségében ezt a figurát igyekeztek a siker reményében magunkra ölteni, mint férfiasat és titokzatosat. A csajok viszont nem voltak vevők a komoran öntudatos fapofára és a frappáns tőmondatokban történő beszélgetésre, ezért előbb-utóbb zavart mentegetőzés közepette odébbálltak. Tehát, ahogyan Woody Allen a csellót, mi sem tudtuk adekvát módon megközelíteni a helyzetet (Hollywood ismét megvezetett minket), s eltartott egy darabig, amíg ezt kinőttük - ha egyáltalán. Nem szabad elhallgatnunk azonban, hogy létezik olyan élethelyzet, amelyben a zsarufilmen kérődzés elfogadható, sőt átmenetileg hasznos is lehet. Megrendítő szerelmi csalódásokat követően, amikor minden kilátástalannak tűnik, s éppen búfelejtő bajtárs sem áll rendelkezésre, javallott a farmako- és a pszichoterápiát kombinálva egy üveg jóféle párlat elfogyasztása közben újra végigkövetni, ahogyan Joe Hallenbeck vicces beszólások közepette megküzd a sportmaffiával és a katzenjammerrel. Ám ezután fokozatosan törekednünk kell rá, hogy áttérjünk csekélyebb alkoholtartalmú italok, és szociábilisebb műfajok fogyasztására. Hisz az önsajnálat mámora is csak olyan mámor mint a többi. Néha jólesik, de úgy maradni nem szerencsés.

Publikálva: ÉS XLVII/47, 2003.11.21
Kötetben: (https://www.es.hu/cikk/2003-11-24/pinter-ferenc/a-zsarufilm-csolatok-kezikonyve-ii.html )