Arcod a falamon (jav1)

Csöngetek, ha hazamegyek, adom a perceket neked,
bújtatni szeretőd, bevetni ágyunkat,
a vékony lécek tartotta múltat.

De nincs szerető, csak temető,
nem dicsérni jöttem, és már sírni sem,
csak mindig, többször utoljára
abból a levegőből szívni, amelyben élsz.

Tapintom a falakat, formálom a szavakat,
hogy elmondhassam neked, soha többé veled,
de nélküled sem, míg megszokott illatod
nem sodorja messzire a szél.

Eljöttél hozzám, hoztad a gázszámlám,
albérletemét, magányom melegét,
s mikor elmentél, itt hagytál valamit,
rég levetett mosolyod dugtam párnám alá,
s azóta is őrzöm féltékenyen.

Festem szobám falát, enyém legyen,
titokban rajzolva, ne sejtse senki sem,
fekete köveim alatt elmosódottan
a te arcod tekint rám,
melyet csak én látok,
eljövendő nőim egyike sem.

(2011. 02. 16)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-16 09:53:34
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-16 09:53:34