kikészít

néha olyan jó lenne meghalni,
mikor betegen nem hallom a hangját,
és nem nézhetek a szemébe

igaz, az egész ugyan csak
egy hét -vagy kettő-, de nem bírom
máshogy, csak szenvedve

förtelmes jelleme már régen
kikészíti epekedő
szívemet és agyam is

mert jelleme titokzatos,
egész lénye rejtély, s hogy
beleszerettem, már bánom is

bár tudnék parancsolni
örökkön sóvárgó, vágyó önmagamnak,
hogy csillapodjék

de nem tudok mit tenni,
mikor a rohadt hétköznapokon
meglátom kéklő szemét

és nem tudok tenni
az ellen se semmit, hogy
péntek éjjelenként ne sírjak, vágyva rá

s nem tudok mit tenni hétvégén se,
csak bánatomra,
fájdalmamra inni, és őreá

majd ugyanazon monoton menetként
ismét eljő az átkozott,
fáradt hétfő napja

s én csak tűröm ezt a körforgást évekig,
s csak képzelgem mindég,
hogy ölel tán majd karja...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-18 19:15:34
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-18 19:15:34