Levél a lelkemhez

Fehér galamb hova szálltál?
Elhagytad fészked mit bennem raktál.
Hosszú útra keltél törött szárnnyal,
földre hulltál rózsák lágy szirmával.

Vergődve vörös szőnyegen
társad keresve dalolsz csendesen.
Hangod messzi verseng dühös széllel
el-el halkul és leszáll az éjjel.

Vissza se gyere egyedül!
Veled s nélküled testem kihül.
Túl nagy számunkra a hely egy párban
csak sodrodnánk távolabb az árban.

Hozd el magaddal a reményt,
hűs csókokkal párosult költeményt
kiért élni és vakul bízni kell
ki vad tövisek közt sem veszik el.

Táplálná vad érzéseim,
virágoztatná elhalt kertjeim.
Énekére kelnék reggelente,
titokban figyelném minden este.

Nem szólnék csak némán nézném
és gazos testemmel átölelném.
Elvennék mindent mit nekem adhat,
megadnék mindent mit tőlem kaphat.

De ha nem találod nekem,
azt ki mindig együtt lenne velem,
tűnj el soha ne lássalak többé
vesszél ragadozók, vadak közé.

Dögölj, rothadj testem ágya
hasznod, legyen keselyűk étvágya.
Haláltáncot járjanak fölötted,
egyedül nem kellesz, soha többet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.