|
Mióta készülök, hogy ráírjam neked
az egyik hűtőmágnes alatti kis cetlire,
pár rövid szóval, de soha a lényeget.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a hely kevés.
Anyádnál aludtunk. (falun lakik) Emlékszel?
Az ő hűtője csupasz, se mágnes, se papír.
(sok emlék, ha szürkévé lett is, nem vész el:
apránként módosul bizonytalanokká.)
Azóta majd' minden hajnalban kilopódzok,
mert valamit forogni érzek nyelvem hegyén.
Sajnálva, hogy ott hagyom kitakart feneked,
almányi melleid apró édesét és nem tudom
mi hajt, milyen végtelen vers-szenvedély(?)
(Néha csak állok a sötét ablakban, s nézem
a keskeny utcát, B. bácsi Skodáját, az eget.
Nagyokat kortyolok teámból. Nagyokat nyelek.)
S hidd el, sosem attól marad üres a papír.
Bár írhatnám, hogy nincs tej és kevés a kenyér,
a mosogatóban újfent miattam sok a csetres,
(köszönöm, hogy így viseled, én is téged kedves)
mégsincsenek mondatok, csak ez a se-szó-se-beszéd,
kongó bögrém az asztalon. Üres papírlapok.
S remény, ha visszafekszek, s felébresztelek
végül nem maradsz kiengesz-
telhetetlen.
|
