Éjjel
Éjjel, mikor senki se hallja,
Sírok kicsit, és rád gondolok.
Miért is szeretlek, nem tudom,
De letörlöm a könnyem,
És rólad ábrándozom.
Éjjel, mikor senki se látja,
Átlépek egy másik síkba,
Viszlek magammal, és boldog vagyok,
Hogy Veled lehetek, hozzád bújhatok.
Egymás szemének tüzében elveszve,
Semmire és senkire nem gondolva,
Csak egymást látjuk egyre gerjedve,
Fejünkből minden más kizárva.
Testünk forró, s remeg,
Ahogy hozzád érek,
Érzem már: elveszek, végem.
Testünk összesimul,
A vágy nem bír magával,
Őrülten ragad magával.
Átölelve érezzük egymás lüktetését,
Elmélyedünk testünkben,
S mindent kitörlünk emlékezetünkben.
Nincs semmi csak mi ketten,
S a csoda mit átélünk.
Aztán vége, semmi, csend.
Csak a vérem lüktet, s esélye sincs
Hogy hozzád érjek, érezzelek valóban Téged…
Kint lassan a hajnal dereng,
S messze száll az éjjel,
Visz magával Téged…,
S én fáradtan ébredek.
A szomorú valóság marad,
Az ölel át hidegen, fájón,
De majd jön megint az éj, a sötét,
Én ismét szállok, szabadon…
Mikor senki se látja, szerethetlek Téged.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-06-08 15:27:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-08 15:27:25
