Egyedül

Lila virág leng a szélben,
fodros szirma nap felé néz,
illatfelhő langy sötétben
körüllengi.

Barna hajad homlokodon
előre hull és eltakar,
nézlek csöndben hallgatagon,
nyugtalanul.

Kezem mozdul, megsimogat,
bőrömön át bizsergés fut,
mint a vonat, a síneken
zakatolva.

Egyedül az asztal mellett
írom e sort, kintről a zaj
tudatomig alig hatol,
el-elakad.

Szavad hangja körülölel,
minden ütem dobpergés lesz,
elszáll bennem minden akkord
hangtalanul.

A tömeg kinn sírva ordít,
bennem pedig süket csend van,
síromon fű hosszúra nőtt;
gyomosodik.

Álomba fúl minden bánat,
az izgalom lassan ernyed,
sötétben a színes világ
összeomlik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.