Hullámvölgy-kereszt

Csak ülök csendben. Egyedül a busz belső zaja, mi utamon kísér.
Próbálok zenét hallgatni, hidd el, próbálok. Mert tudod: azt szeretem a legjobban
monoton életemben. De nem megy, mert kísérteted huhog bennem, akár egy bagoly
a sötét éjszakában. A sík táj végtelenbe tűnő, de lépten-nyomon azt is dombok törik meg.
Ilyen lelkem is. Lelked mosolyától sűrűn hullámzó, mint szélviharban a tenger,
s habja elborítja a parton járkáló rákokat. Szeszélyes az tőled, mint az április,
miben néhol napsugár tombol, néhol házak ablakain kopog jégeső, s szürkületbe
merül az árny, mert halott napfény nem csinál árnyékot.
Annyira könnyű volt feléd irányuló érzelmeim nélkül, mint szívbetegnek új szívvel.
Azt sem tudod, mit művelsz velem. Persze, amiről nem tudsz, nem tehetsz.
Bár már nem annyira maró tekinteted, mint rég, de azért nem kellett volna elkísérni
a buszomhoz, s még várni is velem, majd integetve távozni, mint kinek ez a dolga.
Oly természetesnek tűnő volt, mintha ezer éve ezt tennéd, s múltam ezer magánya
pilleként szállt le a pokol legsötétebb bugyraiba, messze tőlem,
s engem majdnem megint a fellegekbe repítettél. Homály borult rám, azt hiszem,
mert ahogy látom az erdőben a sűrű fákat, s hogy nincs bennük fény, csak ború
-mint az ég, mi az után borult be, hogy elindult buszom, s távolodtam tőled-
benne meglátom önmagam. Mellettem most mély völgy, telis-tele ilyen fákkal.
Telis-tele sötét homállyal. S te vagy a völgy.
Én meg próbálok megállni két lábamon a híd szélén, s keresni valamit,
amibe kapaszkodhatok, nehogy megint beléd essek, mint fióka esik ki
biztonságot adó fészkéből, mikor egy buta kislány leveri.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-25 10:33:04
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-25 10:33:04