A holdfény túlsó oldalán

Érces betonfalak mellett,
valahol, messze - toronynál
fagerendák meredeznek.
Lombok árnyéka belepte
a kapuknak fősorát.
Repülőgép robajlik.
Közelít gomolygó ködpaplan.
Vérzik a kiszakadt légzsák,
Forrong a mély felhőkatlan,
Mint kegyetlen óriás,
elmélyedek hitehagyottan:
Fejemben éles kavicsok
a gondolattörmelékek.
Áttöri őket  ama titok.
Akárcsak madár: emlékek
szállnak, ősi mondák érnek,
hol közel a tópart, kőkerítés
választ el tőle, süt a hőség.
Démon ugrik ujjongva
a végtelen távolába.
Ős, kába mezőkön
játszik - verseny, lutri
az élete, duzzad a válla,
izma, megfeszül a tuti
Tipp agyában -  már játszik
is tovább, csoszog a vasúti
sínek mentén, mind tovább.
El, messze, túl, át,
akár ősmajom,
ugrál tovább a kőfalon.
Fel.  Át. Le és túl, keresztül.
Áttöri már  a betonfalat.
Fenyeget és  elrepül.
Aztán újból előkerül.
Ismét előttem a betonfal,
a torony, fásult farosthang,
a gerendák csikorognak
eljön a messzi, vad, démonhal
Aztán betakar a hold ma.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-05 15:51:09
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-05 15:51:09