vasárnapi ebéd (j)

Csak a köztünk lévő
sztatikus elektromosság;
kis áramerősség,
nagy feszültség,
Dávid és Góliát
pulóveredről ujjaim
ívet húznak közénk,
érzések szikrái csattannak
a híd korlátján,
érzed?
most hegeszt össze
bennünket az isten,
aztán könyököl rajtunk
elégedetten;

a szavak aknamezők,
nem szólunk,
meregetjük a levest,
nézzük a tányért némán,
benne az elsüllyedt répát.

Régi szerelem ez.
Azért nem múlik,
mert meg se született.

A tányér alján a megfeneklett
tészták, mint apró,
elsüllyedt csónakok,

messze vagyunk egymástól,
az óperenciás húslevesen túl,

sztatikus műanyag bútoraink között,
de bármelyik Ohm törvénye kifejez

minket.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-08-17 16:15:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-17 16:17:34