Űr-demencia

álmodtam egy teret egy végtelenet:
akárki fantáziája látja,
nekifeszül a képzelet hártya
fújja fel, hogy tele-fekete telet

fessen meg sok üres gondolatkeret
be-zárva az élet metrikája,
ezer semmibemeredő lándzsa,
embercsontfaragvány szúrós ketrecet

hajt nyakába, porsíneket veret -
csillagvonat robog rajt'-a-ki-csörtet -
sors fog(ly)a ritkán tör emberbőrbe

öltve irha alá bújva-meg-remeg
örök-szükség őrök tőre, pereg
a homok, feni a kést nőből nőbe.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-04 11:23:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-04 11:23:25