Irgalmatlan

Ez a szó ébresztett, s vele feküdtem. Bárhová néztem, irgalmatlanságot láttam.
A tükörben is, amit irgalmatlanul odatettem, irgalmatlan nagy orr, s irgalmatlanra igazított szemöldök. Az irgalmatlan sötét tompította a hatást. Irgalmatlanul dühös lettem, nincs irgalom, sok lesz a szóismétlésből. Ott az a tudod ki, Babits, neki lehetett irgalmatlanul sok feketét írogatni és feketére színezni a feketét? Na, ugye, az irgalmatlanság se rosszabb. Nem tudok kimászni irgalmatlan bőrömből se, aztán itt van az irgalmatlanul sok gond, ami irgalmat nem ismerő ráncokat vés. Ez irgalmatlanság. Mostanra irgalmatlanul sok lett a tükör. Úgy döntök, irgalmatlanra veszem a figurát. Lekeverek magamnak egy irgalmatlan pofont. De mintha kevés lenne az irgalmatlanság. Így aztán, irgalmat nem ismerve, elverem magam. Vörös lesz a fejem. Elönti agyamat az irgalmatlan pipa. Irgalmatlanul seggbe kéne rúgni magam. Nem megy. Pedig próbálom a sarkammal is… Irgalmatlanul megöregedtem. Már seggbe rúgni sem tudom ezt az irgalmatlan hülye nőt.

Irgalmatlan Maris (2011. november 8.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-08 12:17:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-08 12:17:30