Az Ősapám

Hó sötétben jött Keletről,
s dőlt le mellém fád, sután.
Vasvillát hányt gót szemére,
dörmögött cigányzenére,
s leste, kit vághat kupán.

Atilla kardja markolatja
verdesett a tomporán,
rozsdált hüvely lelombozta,
vérbosszú felvillanyozta.
Hadból jött...Tejút porán.

Húrját végsőkig feszítve
űzött ártatlan vadat.
Köd előtte, jaj! utána,
vér-szemében más a szálka,
gigájában fennakadt.

Hátba vágtam segítségül:
- Itt vagyok honn, Ősapám!
Véget ért a csúf kalandja,
én vagyok, kit kobza, lantja
énekelt száz éjszakán!

Én vagyok az új utóda,
versekkel ítélkezem!
Nincs nálam "A Könyv", se Tóra,
nyújtsa jobbját, ütt az óra:
Valhallába vezetem! -

Széket rúgott, asztalt döntött,
ajtót csapott az` éjszakán,
s ködbe tűnt el vijjogatva...
Én meg integettem virradatra
a felkelő Nap ablakán.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-19 20:04:11
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-19 20:04:11