Zéta

Lóbálva a téli láb romok meredélyén,
aquincumi délibáb a Birodalom szélén.

Keresem a verselést, a klasszikus formát,
régészásóm beletört, kőbe vésett korlát,

hát ráfogom a ráspolyom, s az összes kínrímem,
s letagadom őshazám, rangom és a címem.

Farkas lettem, takaros, nem római forma,
Ister helyett Duna mos, lúdtollam is csorba.

Kinek voltam írnoka? ... rémlik, mintha Zéta...
most rajtam kacag száz toka, száz analfabéta.

Nem véd meg a légió, patrónusom sincsen,
limes gátján sem lelem szép Seuso-kincsem.

Eltűnt a misztérium, egy istent se látok,
szentély: minisztérium, arab számok... fázok...

Se fürdő, se szökőkút, rabszolgalány zéró,
hedonista lakomát üresen ad kéró.

Csak ülök itt e romokon, mert néma már e cirkusz,
s gladiátor viadalt sem vív a szonett-himnusz.

Hogy mit is várok? nem tudom, tán egy evezős gályát,
hogy láncát tépve szöktessem a barbároknak lányát,

s Marsnak mondjuk: a la Mars! csak Ámor nyilát kérjük,
s egy Vénusz-kagyló szívében a homokidőt mérjük!

: : :

Digitális villogás, dudaszó a légben,
s egy elrobogó vonatból integet a létem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-19 20:06:18
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-19 20:06:18