Eldugott völgyben


Csak emitt nézz a völgybe le;
olajfák érő gyümölcse
már szürkészöldre festi át
a poros nyárvég tónusát.

Tiszta napokon támfalak
a teraszos hegyoldalak,
s libegő pára fedi el
a katlant, ha a főn közel.

Keskeny öszvércsapás ered
a kis völgyi falu megett,
hol népe ajtókeretre
Isten bárányát szegezte.

Szemöldökfán a figura
egy málladozó templomra
régóta morcosan tekint,
s az ősz pap olykor rálegyint.

A hegy csontjából rak falat
a nép, az olajfák alatt,
s a teraszlábakhoz közel
követ, venyigét halmoz fel.

Így volt húsz éve, s most megint
szemem a katlanba tekint.
A világ újul meg, vagy én,
a változások küszöbén?


Sikátor végi kőfalon
a harmonikát hallgatom,
s poros, nyárvégi csillagok
ámulnak rám, hogy itt vagyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-20 15:59:46
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-20 15:59:46