Bábel...

Nem építettem hamis tornyokat,
s a nyelvedet sem zavartam össze,
egyenes volt a szó, világos a beszéd,
hogy lelkeinket megkötözze...
Mint suhanó útszéli fák,
úgy mentünk el az érzés mellett,
szerettük volna érinteni egymást,
csókolni talán, de több nem tellett...
Fösvény markából az idő
szűken mérte a perceket,
két ábrándos lélek: egy férfi s egy nő,
elmulasztották a helyzetet...
Nem fontalak gúzzsal magamhoz,
mézgával sem csaltalak lépre,
szavakból vertünk hidat a mélyre,
hogy legyen a jónak jelentése...
Nem törtem össze a szíved,
bár repedni látszott kéreg-máza
a páncéllá dermedt érzelemnek,
hogy a szerelmet újra lássa...
Ha most mégis elefántként
jártam lelked törékeny porcelánján,
balga szívem, engedd, hogy betérjen,
és ne haragudj, mert azt nagyon fájnám...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-06 19:09:37
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-06 19:09:37