KAKUKKHANG
Lelkes Miklós: KAKUKKHANG
Az erdő nagy kezében
gomba volt és moha,
s kukucska kis szamóca
hízelgő mosolya.
Egy törpe barna ujján
futott fekete pók.
Csendvizen áthajóztak
madárhangos hajók.
Az életem, e Nincsent,
bódította a táj,
s míg szállt a kék kakukkhang,
nem fájt az, ami fájt.
Törpe tétova ajkán
megállt fekete szó.
Elragyogott a nyárban
madárhangos hajó.
A fény az árnyba ment át,
mint este a mesék
szomorú szíve táján
a vágyott messzeség.
Egy égi fának dőlten
láttam réseken át:
a Csillagok Királya
csillogtat koronát.
A Nincsen semmi-kincsén
ült hallgató madár,
s most fájt a kék kakukkszó
...és újra, újra fáj.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1998/4
