Aratás
Miként hajlong ezer
derék a megtört ég alatt,
kévébe kötve,
nézd, mint arat
A nép,
A szél kifújja kezét,
Hátát perzseli a Nap,
Hólyagos lesz a tenyér
A kasza alatt,
Izzadt a test, csírázik a levegő,
Amott, arra, ott a temető,
Benne kicsiny bokor,
búzából szőtt aszott csokor,
vajúdó asszony hozta erre,
most már csak gyermeke
dolgozik a mezőn,
apró még, de oly erős,
s olyan szikár,
jaj, mily sután
veti rád izzó szemét,
ahogy elhaladsz
s beszélsz
magadban, mert
idegen vagy erre,
s csak egymagad,
nézed, mint arat
a nép,
miként vágja le kenyerét,
te csak a fagyott földet látod,
lábadban még fut a mámor,
s a hajlongó kalászok közt,
mikor nem nyílik meg
alattad a föld,
most elveszíted a tegnapot
2003. június 18.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
