Post
nem érzed magad megalázva
megtörve vagy börtönbe zárva
nem érzed hogy oly szép lett volna
minden amit eltemettél régen
nem éreztél nemet sem csak futottál
egy nyelv után miközben az megvonta
magát tőled és kiöltötte önmagát
terád
*
arcod dobja kezem a papírra
méreg a betű ölnek a képek
mint puha májban a manírral
élezett tőr finoman
fordulsz bennem újra meg újra
nem kérek kegyelmet
*
ha idejönnél és megsimogatnád
az arcomat biztosan nem tépnélek szét
szeretném a könnyes szemed és a finom
ujjad lágy halk neszét buggyanó nevetésed
szeretném én és nem verném a fejedet
a vasbetonba hogy orrcsontod lyukassza
ki az agyvelődet véredet sem kenném
széjjel a falakon tíz ujjammal hangos
nevetéssel csontok szilánkjait szúrva
üveges szemedbe úgy szeretnélek én
*
idézgeti szellemeit csöndesen már
csak ők vannak ismerős
ködök kábulata nincs senki
és semmi kívülük önmaga
csakis egymaga az éjszaka
varázsa egyedül érinti
üldögél magába’
élők halják életüket halottak
élik halálukat titkon ő csak
idézgeti szellemeit csöndesen
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-04-11 19:15:46
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-11 19:31:10
