HAJNALI HALOTTAK

Hajnal. Első busz. Kőbevésett arcok.
A társaim: sok hallgató halott.
Gyász-feketére mindig gyász-fehéret
húznak elhúzó szárnyak, hajnalok.

Utazunk. Hová? Rosszból rossz világba.
Álomtalanba, mert kell a kenyér,
de álmunk is lesz: álomtalan álom,
mely fel sem szállt még, s máris földet ér.

Holt arcokon kiüt a "nép-egészség".
A megdöbbent szó mozdul, bentreked.
Beteg szív őrzi, s kőráncok sötétje
a maradékot: érdes éveket.

Mennek, megyünk. Hajt, űz a Gép robotja,
míg rossz irányban fáradt Föld forog.
Az ura Mammon? Vagy nem Ő? Fölötte
már az a Pokol, amit alkotott?

Hajnal.Első busz.Gonddal telt koporsó.
S ha közénk ül a kőarcú Halál,
szemüregébe közönyünk tekint be,
s egy széttört üveg fényszikrája száll.

Barátaim, ti hajnali halottak!
Nincs feltámadás. Már a hite sem.
Szó, tett  -  csalóké  -  gúnyolja a Munkát,
s Csillag parázslik volt-szíveteken.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ,