Végleges szőrtelenítés

Vettem egy forrasztópákát és lángpisztolyt,
amilyennel a séfek dolgoznak. Szobámba
mentem. Nem folytatom. Elszenesedett, sötét
sebekkel lett tele a testem. Minden szőrt
sikerült eltüntetni. A tükörhöz támolyogtam,
remegve kezet fogtam képmásommal. Ő
hideg volt, mint egy kihűlt test, de lágy, mint
a higany. „Katasztrófák fényes mezején...” -
ezt suttogta. Giccses volt, émelyegni kezdtem.
Aprólékosan váltunk eggyé. A szubatomi
részecskék is átalakultak. Mint forró kátrány,
úgy olvadt szét körülöttem a lakótér tartalma:
bútorok, ruhák, festmények, tapéta, függöny...
Lehuppantak, lefolytak, egy szintre állva, és
feltöltötték a szobát. Ezüst emberként próbáltam
úszni a sűrű, fekete melaszban. Nem sikerült.
Süllyedni kezdtem. Valószínűleg megfulladtam,
de erről egyáltalán nincsenek már emlékeim.
Mikor magamhoz tértem, egy nyolcvanas
évekbeli fodrászat pepita kövezetén feküdtem,
feketén, ragacsosan. Vergődtem a hűvös
gránitnégyzeteken. Minden szál össze nem
sepert haj rám tapadt. Egy őszes, kisbajszú,
szemüveges úriember, galambszürke köpenyben,
ollóját finoman csattogtatva nézett rám fentről.
És a bordó hajú, vastagon rúzsozott, molett
fodrászasszonyság szinte ügyet sem vetve rám
dolgozott tovább, fehér ruhában. „Mindig ezt
csinálja.” - mondta az idős férfi. Ekkor vendége
újra a tükör felé fordult, és mutogatni kezdte,
hogy milyen frizurát szeretne, mert újra itt a nyár!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-16 14:20:40
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-16 14:20:40