Fenil-etil-amin / FE(m)A(le)
Az álarcok bálában.
Fekete nejlonzacskóink:
Halászhálóink.
Testóceánunk:
Akvárium.
Errefelé nincs lubickolás…
Csak mélytengeri archalak.
A primitívnek titulált egyszerű algák és moszatok mégis kinőnek. Szemgödreinkben még lobognak valahol moha és páfrányzászlók.
Homályos barlangjainkban, hol gömbnek képzeljük el magunk, de nem vagyunk csak együtt, szerelemmel átitatottan az átlók.
Kívánságainkként megálmodjuk magunk, de a bazársoroknál mégis sorba kell állnunk a boldogságmérgezésért.
„Csókjaink elcsókolódnak…”
S az „álmok is elálmodódnak...”
Éjszaka imádat suttog a csenden…
A végigzuhogó zápor álmokat simogat a szomjazó leveleken.
Kongáznak az esőcseppek.
A fák kérgein megülő arany kontúr szerelmese lettem.
Végtelen folyók.
Pupillám csatorna.
S csak nyelem el a látványt…
Körülöttünk roskadozó padok.
Rajtuk fenekek nyoma.
Már nem ül rajtuk senki, csak az emlékek:
A talpam meztelen pecséthabja:
Az iszap.
Belső sikolyoktól mérgezetten az erdők csendjeibe húzódom.
Bevackolom magam, ma én is a sötét leszem.
Emlékeim esőcseppek…
Magamra hullok, s egyedül hajlok meg vénuszdombod előtt.
Átsétál rajtam az aszfalt. Olyan átlátszó minden.
Átitatódom Veled.
Gazdag mocsár a betonkérgen.
Kimászom cserepes magamból.
S csak sétálok az aszfalton…
Gyertyákkal kezemben…
Tócsákat, pocsolyákat emelek fel, hullámzó arcokat. Csepegnek ők is. Folynak ki ujjaim közül. Magamba mártózom. Arccal hasalok én is. Köveivel kacsázik rajtam a természet. Legbelül elvérzek. S csak nyúznám bábumra száradt arcaim.
Keservesen.
Halovány-lilán folyik a füst.
Az arcom hullámzik.
Lüktetek.
Rezgek.
Vibrálok.
Ahogyan látom:
Szökőár lettem…
S mosom szemeim.
Nyüzsög körülöttem, s bennem a természet. Testemre mohák… és páfrányok nőnek.
Bennem kapaszkodnak a fák.
Felszívódni látszódom.
Tápanyaga lettem egy pezsgő életnek, méhektől zengő hársnak… Hangfürdőzöm illatában. Az indákból szerelmeket kötök. S ezer arcommal nyílok meg Múzsámnak.
Két fényhét távolság…
Nyújtózó borostyán…
Hiányok.
Álomkezeinkkel egymás fényképkertjeit forgatjuk szemeink előtt, s egymás mélyéből merítünk.
A görög maszkok megülnek maguk habjain, szememből tejfehér méz csorog. Egyetlen hópehelyként szállingózik a sivatag. Egymásban alszunk az invokált hangmezőkön mi, a forróság pilléi.
Heves csókok édes cukrai.
Felborult tárgyak…
A feng shui szerint az asztalon:
Testketreceink és határaink csattjai.
Egymásban szivárványt keltünk.
Míg cserepes levelű muskotályzsályák erezetutcáit köhögi végig a halál…
- Száraz, de édes, émelyítő az illata. –
Egymásnak lenni:
Dallamokkal mosott parkettái.
Boaként tekergő ajtói.
Ablakai.
Szomjas, s egyben szomorú pórusok.
Bennünk mégis a nap ragyog.
Lédús hitek.
Telítődöttség.
Félbe osztott paradicsomok nedveit nézem, ahogy csorognak végig ajkadon, s mosollyal átitatott arcodon. Orgazmust fröccsent bennem minden harapásod.
Sóhegyek az ablakpárkányon.
Lehullni készülő cseppek pihennek álladon, meztelen készülsz főzni. A salátákat kívánom. Meg a szeretkezéseket a konyhaasztalon.
Lemossuk egymás ablakait.
A szerelem egymásban lüktet.
Szűk pupillák robbannak szét…
Kéjesen merül el bennünk az alkalom.
Egymás folyosóvonzalmaitól szélesedünk ki.
Kinyíló plafon.
Kinyíló háztetők.
Cserépszirmok.
Hazug antennák repkednek a tetőről.
Ma egymás zuhanyrózsái vagyunk:
Láthatatlan vezetékek kusza bujasága:
Az egymásba nyitott vízcsapok.
Derékmedencébe töltött erotika.
Ütemes vonaglás.
Csípő-csillagok.
Vörös tündérmesék.
Lebegő virágok.
Pezsgő vonzalom.
Összeolvadunk…
Illat ejakuláció.
Szeméremdombos vidékek.
Lebegő keblek.
Kívánatosságod alá fekszem.
S élvezem, ahogy összekensz csókjaiddal.
Virágszirmok a lepedőkön.
Éhes sejtek tágulnak ki.
Szomjas versek henyélnek.
Hegyes bimbóidon.
S kelnek fel egymásba gabalyodva, hogy összekenjék egymás domború bájait fesztiváliszappal.
Pozitúrát választunk.
Egyre hevesebben…
Mélyre lőtt vénák.
Vízesésébredések.
Elhatalmasodott vágy.
Csipkés bugyik a lámpákon.
Nyári hőség.
Gombóc fagylaltok.
Pálcikás jégkrémek.
Édes sziromretinák.
Vadkacsák a nádasban.
Középcombig érő meztelen iszap.
Egymásba süllyedt fodros levelek a vízparton.
Mézédes kaptárok.
Zsályaerdők vad mezőkön.
Egymástisztások.
Fűszálakból lapított levéllepedőkön.
Pirkad az alkonyat.
Alkonyul a pirkadat.
Ősz.
Tél.
Tavasz.
Nyár.
Egyetlen pillanat az íz.
S egymásba masszírozzuk az élet balzsamát:
Évszakokat.
Száraz leveleket végigverő felhők orgazmusát.
Pihenő törzsek avar, s föld alá nyúló aktusát.
Kinyíló szirmokat, nyirkos sziromretinákat.
Hódolunk ajkainkon szétkent gyümölcsök illatának.
S várjuk újra:
Őszökön…
Teleken…
Tavaszokon…
Nyarakon át….
Karszalagok inakból.
Libabőrös izzadtsággondolák.
Egymás aortáiba virágzott éjszakák.
Egymás elé hajlott lágy szárú testtemplomok.
Összeölelkezett kanapék.
Szabadságlírák.
Gyűrűk.
Csalánerdők.
Tündérmesék.
Rózsaszín szerelemfelhők.
Szintám.
…egy életen át…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-08-19 10:37:14
Utolsó módosítás ideje: 2013-08-19 10:37:14